2016. augusztus 1., hétfő

THE PURSUIT OF HAPPINESS

...és boldogan játszottak, amíg meg nem haltak. Ezt a játékot mindenki a haláláig játszhatja. Ugyanis a játék vége akkor van amikor mindenki meghal.


Na de azért nem kell ezt olyan véresen komolyan venni, egyszerűen arról van szó, hogy ebben a játékban minden játékos egy egész életet visz végig, a tinédzser kortól a felnőtt koron át az öregségig, majd az elkerülhetetlen elmúlásig. Ezalatt az idő alatt kell a lehető legtöbb Boldogság pontot (az angolban Long Term Happiness - LTH) összegyűjtenünk. Mint az életben, itt is tárgyakat szerezhetünk, tevékenységeket végezhetünk, projekteket próbálhatunk meg véghezvinni, munkát vállalhatunk vagy beszállhatunk csoportos vállalkozásokba, és persze társas kapcsolato(ka)t is létesíthetünk. 






Mindezek megvalósításáért háromféle erőforrással (Tudás, Kreativitás, Befolyás), valamint pénzzel fizethetünk, illetve maguk az akciók időbe kerülnek, amiből alapesetben 6 egységgel rendelkezünk. Ugyanakkor nem vihetjük túlzásba a munkát és az udvarlást, mert a stressz hamar kicsinál. Persze többféle lehetőség van a stressz csökkentésére, mint például a pihenés, vagy bizonyos relaxációs tevékenységek. Egyes tárgyak vagy tevékenységek pillanatnyi Örömöt (az angolban Short Term Happiness - STH) okoznak, ami segít átlendülni a nehézségeken, ugyanis ha jó a hangulatunk, akkor engedményeket kaphatunk a projekt lapok megszerzésénél. Ugyanígy előfordul, hogy valami Bánatot okoz, ami csökkenti a jókedvünket.


A játék elején kapunk pár életcélt és egy gyermekkori jellemvonást, ami utóbbi egyrészt az induló erőforrásainkat határozza meg, másrészt valamilyen előnyt ad a játék során. Az életcélok teljesítésével a játék végén újabb boldogságpontokhoz juthatunk. Kiegészítők beszerzésével további érdekességekkel bővíthatő a játékmenet, mint például események, házikedvencek, magánvállalkozások.



És ennyi ööm és bódottá után, valamint némi bánat és keserűség árán a játék végére kiteljesedik előttünk egy teljes életút, amire visszatekinthetünk, megőrizhetjük emlékeinkben.


A játékot a Kickstarteres projekt támogatásával sikerült beszereznem. Fontos szempont volt, hogy szólóban is játszható. Sőt lényegében a többszemélyes játék alkalmával sem nagyon fogunk konfliktusba kerülni a többiekkel, esetleg akkor, ha valaki elhalássza előlünk a kiszemelt lapot, és ezért némi verbális inzultusban részesül. Bár ez sem mindig okoz gondot, mivel sok akciólehetőség közül választhatunk és a rengeteg lap gyorsan pörög, mindig van valami, ami jó lehet a számunkra. Vannak közös projektek is, amikbe érdemes minél többen részt venni, mert annál nagyobb lesz a jutalom is. Sajnos az AP erre a játékra is jellemző lehet, pont az állandóan változó kínálat és a sokféle döntési, választási lehetőség miatt. A játékot 1-4 fő játszhatja.

The Pursuit Of Happiness

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése