2016. március 30., szerda

CODENAMES / FEDŐNEVEK

Az asszociációs szójátékok kedvelői minden bizonnyal be fogják szerezni ezt a játékot, ami igen rövid idő alatt ugrott a partyjátékok toplistájának első helyére a BGG-n. Ráadásul magyarul is megjelent.


A játék arról szól, hogy titkosügynököket kell beazonosítanunk a fedőneveik alapján. 400 szót tartalmazó pakliból rakunk ki az asztalra 25 lapot egy 5x5-ös rácsban. Két csapatot alakítva próbáljuk egymást megelőzve kitalálni, hogy mely fedőnevek rejtik a csapatunkhoz tartozó kémeket. Mindkét csapat egyik játékosa alakítja a kémmestert. A kémmester feladata, hogy a fedőnevek között összefüggéseket találva egy-egy szóval próbálja rávezetni a csapat többi tagját a megfejtésekre. Ha például a lapokon a FŰ és az ALMA fedőnév szerepel, akkor egy ZÖLD szóval utalhat ezekre. Ha a csapattagok rosszul tippelnek, azzal az ellenfél ügynökeit fedhetik fel és így a másik csapat kerül közelebb a győzelemhez.


Az ügynökök elhelyezkedését a rácsban csak a kémmesterek tudják az eléjük rakott "térkép" alapján. Ezekből a térképlapokból is kapunk egy paklival és minden egyes lapot 4 féle módon használhatunk. Ebből is látható, hogy az újrajátszások alkalmával soha nem lesz két, még csak hasonló játék sem.


Egyedüli AP problémát a kémmesterek feladata okozhat, mivel néha igen nehéz bizonyos szavak között összefüggést találni. Ilyenkor kénytelenek leszünk egyetlen szóra utalni. Ha meg a csapat gondolkodik túl sokat egy tippen, akkor a játékhoz mellékelt homokóra megfordításával lerövidíthetjük a szenvedései(n)ket :)

A játékot ideális esetben 4-8 fő játszhatja két csapatban, de lehetőség van 2-3 játékos részvételével kooperatív módon játszani.

Codenames

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése