2017. november 8., szerda

FORBIDDEN ISLAND

A Tiltott sziget az első kooperatív játékom. Vaciláltam a Pandemic és e között, és a végén téma és kinézet alapján döntöttem ez mellett. Később teljesen pándemik gyűlölővé váltam, de ez egy egészen más történet :)


A játékban egy süllyedő szigetről kell a kincsekkel meglépni. A hatféle karakter közül maximum néggyel vehetünk részt a kalandban. Minden karakternek egyéni különleges képessége van ami segít minket a szigeten. Egy-egy szigetrésznek két "élete" van, először csak víz alá kerül, majd ha újra kihúzzuk a lapját, akkor végleg elsüllyed. Az elárasztott szigetrészeket még megmenthetjük akcióval vagy akciókártyával is. A kártyákkal tudjuk megszerezni a kincseket is ha az adott kincs lapkáján állunk.


Az eddigi játékok során többnyire sikerült nyernünk, de minden esetben rettentő izgalmas volt a végjáték, mikor már alig egy két talpalatnyi föld maradt meg a szigetből. A győzelemhez az összes kincset meg kell szerezni és minden játékosnak meg kell menekülnie. A sziget jóval könnyebb játék mint a később megjelent Forbidden Desert, de talán éppen ezért több sikerélményt is ad.


Van benne némi szerencsefaktor is, bár ez jó tervezéssel elég jól ellensúlyozható. Aki viszont a kihívásokat kedveli az játszhatja a játékot nehezített fokozatban is. A játék angol nyelvű ugyan de a lapkák nevei és a karakterek képességeinek leírásán kívül nincs benne más szöveg. Említést érdemel még a tetszetős fémdoboz is, már ha valaki az ilyet szereti.

Forbidden Island

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése