NYERNI VAGY NEM NYERNI...

...az itt a kérdés. Főleg amikor a család fiatalabb tagjai kezdenek el beszállni a közös társasozásba. A nem nyerést valószínűleg először kudarcként éli meg minden gyerek. Aztán jellemtől, neveltetéstől, társaságtól függően ez ideális esetben megváltozik, és nagyobb részben a játék maga lesz az öröm és az élmények forrása, és csak hab a tortán a nyerés. Most mondhatnám a keleti filozófia tanítását, hogy az út a fontos nem a cél, de ebből egy gyerek még nem biztos, hogy megérti a lényeget. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy autóversenyben az, aki a 20-adik helyről indul és a végén 5-ödikként ér célba, folyamatosan küzdi magát előre, támad, előz, az valószínűleg jobb, élvezetesebb, izgalmasabb versenyt fut, több élménnyel gazdagodik, mint aki az élről indul, teljesít 30 tökéletes kört és elsőként ér célba. Talán nem a legjobb példa, de a lényeg benne van. A játék során kialakuló sikeres pillanatokat kell értékelni, az ügyes, okos, esetenként szerencsés akciókat, mert ezekből biztosan sokkal több van egy játszma során, mint a győzelem egyetlen eseménye. Persze nyerni jó, mindenki erre törekszik, de egy könyvnek vagy filmnek sem csak a végét akarjuk élvezni. Mármint gondolom én. Egy játékest után másnap nem arra emlékszem, hogy x játékból y alkalommal nyertem, hanem arra a pár kivételes lépésre vagy elképesztő véletlenre, ami a játékok során létrejött. Például amikor egyszer hárman Liar's Dice-oztunk, és úgy mondtam be 5 ötöst, hogy nálam 1 volt belőle, majd mikor a következő játékos nem hitte el, mert nála egy sem volt, kiderült hogy a harmadik játékosnál 4 ötös volt (öt kockából). Egy ilyen után ki a fenét érdekel, hogy ki nyer. Nekem azok a társasjátékok az igazán jó játékok, amik ilyen pillanatokat tudnak adni, és nem azok, amikben sokszor nyerek. Bár igazából ez utóbbi csoport nem is létezik, úgyhogy lehet, hogy ez az egész csak racionalizálás :)

Megjegyzések