2016. február 19., péntek

DOMINANT SPECIES - DIY

A Domináns Fajok egy tematikus absztrakt stratégiai területfoglalós pontszerzős túlélő játék. Hat különböző állatfaj küzd egymással, melyek természetesen egyedi képességekkel vágnak neki a versengésnek, de a fejlődésük során bővíthetik, módosíthatják ezen képességeket.


A játékban a szerencsefaktor egészen minimális, viszont angol nyelvű és az ára brutális, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem a saját verziómat. Eközben sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem egy túlárazott játékról van szó, mivel olyan iszonyatos mennyiségű apró elemet tartalmaz, aminek beszerzése illetve elkészítése is igen nagy kihívás volt és végeredményben körülbelül fele áron készült el. Persze ehhez kellett egy saját színes lézernyomtató és rengeteg munkaóra is.


Nézzük tehát milyen tartozékokból áll a játék és ezeket hogyan oldottam meg házilag.
  • Játéktábla: 8 db 170x220mm kartonlemezből készítettem el, mindegyikre külön nyomtatott kartont ragasztottam. A tábla grafikáját teljesen újraszerkesztettem a saját ízlésemnek és a beszerzett alkatrészek méretének megfelelőre. Az összehajtogathatóságot a jutyúbról tanultak alapján oldottam meg. Az elkészítéséhez szükséges ragasztóanyagok beszerzése igazi kihívás volt, főleg innen vidékről.
  • Fajtáblák: 6 db 285x100mm karton lap. Lézernyomtatóval kartonra, egyszerű dolog, főleg, hogy találtam egy igényesen magyarított változatot, amit átszerkesztettem.
  • Kártyák: 27 db 50x70mm kártya. Szintén találtam egy igényes angol változatot, amit magyarítottam.
  • Terület lapkák: 31 db nagyméretű (60mm) lapka, kartonlemez és öntapadós fólia. Természetesen ezeket grafikáit is újra terveztem. Kisebb méretű Jegesedés lapkák: 12 db, ezeket ki lehetne váltani a már meglevő üvegköveimmel is.
  • Egyedjelölők: 330 db 8x8x8mm fakockák. Ezeket az eBay-ről (kínából) szereztem be. A legolcsóbb (igénytelen) csomagot kerestem meg amiben 300 db vegyes színösszetételű kilyukasztott kocka volt található. Ebből rendeltem két csomagot, remélve, hogy végeredményben lesz benne 6 féle szín, mindből 55 db kocka. Mivel fehér színt nem tartalmazott, ezért az emlősöket jelölő színt lilára, a hüllőket narancssárgára módosítottam, és ezekhez a színekhez igazítottam a megszerezhető Forráselemek színeit is.
  • Akciójelölők: 60 db fahenger. Az eredeti hosszúkástól eltérően valamivel zömökebb D15x10mm hengereket választottam erre, mert olyanokat találtam olcsóbban egy német webshop-ban.
  • Dominanciajelölők: 60 db fakúp. Ehelyett is hengereket választottam, mert sokkal olcsóbbak voltak. D10x15 mm.
  • Forráselemek: 120 karton token D16mm. Ezeknek az elkészítése volt a legnagyobb kihívás. Rengeteg apró kör alakú karton izé. Először egy bicikli nyeregcsövéből levágott darabot kiélezve akartam csinálni hozzá szerszámot, de nem találtam megfelelő méretűt, úgyhogy végül vásároltam egy bőrlyukasztó szerszámkészletet, majd a szokásos módon öntapra kinyomva és kartonlemezre ragasztva (persze kétoldalasan, ügyelve az illesztésre) egyessével kiütve készültek el.
  • Faj jelölők: 6 db lapka. Szintén a webshop-ból 20x20x5mm színes falapkákra ragasztott cimkékkel.
  • Pontszám jelölők: 6db korong. Szintén a webshop-ból D10x4mm színes fakorongok.
  • Húzózsák: Egy ilyet kerítettem itthon :)
  • Doboz: Az Istanbul dobozát használtam fel, csak át kellett matricázni. Mivel megvettem a Mokka és Baksis kiegészítőt, és az egész Istanbul belefér annak a dobozába, és mivel az Istanbult úgysem fogom soha eladni, így egy nagy doboz felszabadult, ennek a játéknak meg igencsak kell a hely. Sajnos ez elég béna lett, nem volt hozzá minőségi nyersanyag.
  • Játékszabály: A neten fellelt magyarra fordított példányt nyomtattam ki.
Pfff, még leírni is fárasztó volt, nemhogy elkészíteni. De az eredmény kárpótol.






BoardGameGeek

1 megjegyzés: