2016. január 28., csütörtök

CONTROL

Így hónap végére még beesett egy új, éppen Kickstarteren futó kártyás játék. 2-4 fősnek írják, de szerintem inkább csak két személlyel jó, a több játékos mód sok megválaszolatlan kérdést vet fel. Ellenben a páros játék elég izgalmasnak ígérkezik.


A játékosok 5 lappal kezdenek és a körükben 4 cselekvésből választhatnak. Húzhatnak új lapot (7 lap a kézlimit), telepíthetnek lapot maguk elé, eldobhatnak egy bronz lapot és ezzel aktiválják azok képességét, illetve üthetik az ellenfél telepített lapjait.


Kétféle típusú lap van, amelyek akciói másként aktiválhatók. Az ezüst lapokat "telepítjük" magunk elé és végrehajtjuk a rajta szereplő akciót. Ezen lapok pontértéke növeli a töltöttségi szintünket. Ha elérjük vagy túlszárnyaljuk a 21 pontot, nyertünk. A másik típus a Bronz lap. Ezt telepíthetjük is, de ilyenkor az akciója nem érvényesül. Aktiváláshoz "el kell égetnünk", azaz eldobjuk a dobópaklira, és ekkor hajtjuk végre a lap akcióját. Az ellenfél telepített lapjait "ütéssel" tudjuk megsemmisíteni, ha egy legalább ugyanakkora értékű lappal támadjuk be azokat (lehet akár ezüst akár bronz lap is). Ekkor mindkét kártya a dobópakliba kerül.


A játék hirtelen halállal ér véget, ha kifogy a húzópakli. Ilyenkor addig játszunk tovább amíg a játékosok kezéből is elfogynak a lapok. Eközben mindkét játékos egyszer passzolhat. Ha nem éri el senki a 21 pontot, akkor az nyer akinek nagyobb értékűek telepített lapjai. Pontegyenlőség esetén az, akinek több telepített lapja van.

A játék egy igazi adok-kapok, ahol a taktikának elvileg nagyobb a szerepe mint a szerencsének. Az is pozitívum, hogy könnyen elkészíthető, hiszen 1 dollárért hozzájuthatnuk a P&P verzióhoz. Aki akarja ebből már magyaríthatja is. Én akartam :) sőt mindjárt ki is bővítettem egy új lappal (bár grafikát csak az egyetlen gameplay videóból sikerült leszednem hozzá, úgyhogy nem csúcsminőség).

2016. január 27., szerda

DEEP SEA ADVENTURE

Érdekes módon egy újabb szerencsetoló és ráadásul dobok-megyek stílusú játék került a képbe.  Ebben a játékban 3-6 játékos próbál minél több kincset megszerezni a tenger fenekéről.


A kincseket az egyre mélyülő tengerfenéken haladva vehetjük magunkhoz. Az egyik csavar a játékban, hogy a lépéseknél csak az üres helyek számítanak, a többi játékost átugorjuk, így akár gyengébb dobással is tudunk több mezőt haladni. A másik csavar pedig az, hogy a csapat egy közös levegőkészletet használ. A rendelkezésre álló levegőt egy kis tengeralattjáróra rajzolt számsoron jelöljük.


Minél több kincset hurcolunk magunkkal, annál több levegőt fogyasztunk a lépésünk előtt. Ezen kívül a búvárkodás során minden nálunk lévő kincs eggyel csökkenti a dobott lépések értékét. Ha baj van, akkor megszabadulhatunk a kincseinktől a túlélésért cserébe. A játék 3 körből áll, minden körben nől az esély az értékesebb kincsekre, mert a felvett kincsek helyei kikerülnek a játékból. Ha nem sikerül visszaérni, akkor a nálunk levő kincsek lesüllyednek a tenger fenekére (a sor végére egy kupacba).


A játékban két egyedi D6 kockával dobunk, melyeken 1-től 3-ig vannak számok, így dobásaink értéke 2 és 6 közötti lesz. A dobás előtt el kell dönteni, hogy merülünk tovább vagy inkább emelkedünk, és ez utóbbi döntésünk menet közben nem változtatható meg.  A felvett kincseket nem nézhetjük meg, csak ha visszaértünk a tengeralattjáróra.

Aki házilag szeretné elkészíteni, annak pár ötlet a kártyalapos megvalósításhoz:
A kincsek csoportjai: 
- 0-ás csoport: 16 üres lap + 1 hajó lap
- 1-es csoport: 2x0 pont, 2x1 pont, 2x2 pont, 2x3 pont
- 2-es csoport: 2x4 pont, 2x5 pont, 2x6 pont, 2x7 pont
- 3-as csoport: 2x8 pont, 2x9 pont, 2x10 pont, 2x11 pont
- 4-es csoport: 2x12 pont, 2x13 pont, 2x14 pont, 2x15 pont
A dobókockák helyettesítése:
- 1x2 pont, 1x3 pont, 2x4 pont, 1x5 pont, 1x6 pont
- vagy játszhatjuk egy sima D6-tal is, csak az 1-es dobást 4-esnek kell venni.
Levegő jelölő helyettesítése:
- 25-30 token vagy egyedi számláló tárcsa

Update: Próbajáték után úgy tűnik, hogy sok a 4 db 8-as csoport (talán inkább 4x6-os lenne optimálisabb). Lehet, hogy csak mi voltunk túl mohók, de a három menetből kettőben mindenki meghalt :)

Deep Sea Adventure

2016. január 23., szombat

BIG FIVE

Azért néha a nagyok is "merítenek inspirációt" más játékokból :) Reiner Knizia elég nagy név a társasjáték szakmában, de ez a játéka egyértelműen Qwirkle nyúlás. Másrészről én örülök, ha valaki úgy másol le egy játékot, hogy annak hibáit kijavítja.


Ebben a játékban műanyag lapkák helyett kártyákat használunk. A lényeg, hogy legelsőként szabaduljunk meg az összes lapunktól. Mindenki 5 lapot kap és a maradék lapokat egyenlően szétosztva mindenkinek lesz egy húzópaklija. A lapokat egyszerű szabályok alapján tudjuk az asztalra helyezni. Mindig egy megkezdett csoportot kell kiegészíteni, és nem lehet egy csoportban ötnél több és két azonos lap. Ha nem tudunk vagy nem akarunk lapot letenni, akkor a kezünkben levő öt lapból bármennyit lecserélhetünk.

A lerakott lapok után bónuszok is járnak. Ha egy csoportba a negyedik lapot rakjuk akkor 1, ha az ötödiket, akkor 2 lapunktól szabadulhatunk meg, akár a kezünkben levő lapok közül, akár a húzópaklink tetejéről. Ezek a bónuszok több lap kijátszásakor és több csoport kiegészítésekor is összeadódnak.


A játék szerencsére házilag is könnyedén elkészíthető bármilyen témával, ugyanis 5 figura és 5 szín használatával kell 100 lapot elkészíteni. 1-4 fő játszhatja, és a gyors játékmenet miatt akár több menet is játszható egymás után. A győztes megállapításánál a megmaradt lapokat is figyelembe vehetjük, főleg, ha több menetről van szó.


 BIG FIVE SOLITAIRE 

A cél, hogy minden lapot kijátszva ne maradjon egyetlen lap sem az asztalon (a dobópakliban maradt lapok büntetőpontnak számítanak).
  • Egy lappal az asztalon és négy lappal a kézben kezdjük a játékot, de a játék során mindig öt lapot húzunk fel.
  • Mindaddig rakhatunk le lapokat a kézből, amíg azok illeszkednek az asztalon lévő lapokhoz, de egy csoportban nem lehet két azonos lap.
  • Ha nem tudunk szabályosan lapot lerakni, akkor a kézben tartott lapok a dobópakliba kerülnek.
  • Ha már nincs a kezünkben lap, akkor újabb öt lapot húzunk.
  • Minden ötös csoport kialakulásakor levesszük a csoportot (ezek a lapok végleg kikerülnek a játékból, és nem a dobópaklira kerülnek) és egy lapot áthelyezhetünk az asztalon vagy lerakhatjuk a dobópakli legfelső lapját (így újabb ötös csoport alakulhat ki - kombózás)
Big Five



2016. január 13., szerda

DEAD MAN'S DRAW

A Halott Ember Húzása :P egy eredetileg digitális platformokra készített játék kártyásított változata. Ilyennel sem gyakran találkozik az ember.


Stílusát tekintve az úgynevezett push-your-luck csoportba tartozik, ami magyarul akár aki-mer-az-nyer is lehetne. A játékosok a körükben lapokat csapnak fel a húzópakliból, remélve, hogy nem jön kétszer ugyanolyan lap. Ha mégis, akkor bukták a menetet és a felcsapott összes lapot. A lapokkal különböző akciókat kell végrehajtani, vagy ha már nagy a rizikó, akkor meg lehet állni, és elraktározni az addig kirakott lapokat. A begyűjtött lapok a játék végén pontot érnek, a legtöbb pontot gyűjtő játékos nyer.


A játék elején minden játékos kap két extra lapot is, amiből az egyiket megtartja. Ezek a lapok különféle előnyökhöz juttatják a tulajdonosukat. Az extra kártyák némelyikének hatása túlzottan erősnek tűnhetnek, de tapasztalt játékosok könnyedén elkerülhetik a királycsinálást, hiszen az előnyt szerző játékosra mindenki rá tud szállni, így a játék önmagát egyensúlyozza ki. 


Végső soron ez egy könnyed, gyors, konfrontatív, szerencsekísértős játék 2-4 fő részére, nem kell tőle többet várni, mint ami. A jelenleg KS-en futó Delux változat grafikája az én ízlésemnek nem jött be, ezért inkább a régi változat alapján készítettem el a saját példányomat.

Saját verzióhoz természetesen háziszabály is tartozik. Nameg a játék címét is le lehet cserélni, például Dead Man's Row vagy Davy Jones' Locker is lehetne. 80 lapos a pakli (elvileg 5 fővel is játszható), minden típusból 8 lap van 1-8 számozással. Nincsenek extra lapok. A kártyák akciói:
Horgony: Bukás esetén a Horgonyt megelőző összes lap a Raktáradba kerül.
Kampó: Játszd ki a Raktáradból az egyik kártyádat!
Ágyú: Dobj el egy lapcsoportot valamelyik ellenfeled Raktárából a Dobópaklira!
Kulcs és Láda: Raktározáskor aktiválódik. Kapsz négy lapot a Dobópakliból. Ezek a lapok is a Raktáradba kerülnek. Ha nincs elég lap, akkor a Húzópakliból kapsz.
Térkép: Húzz három lapot a Dobópakliból és játszd ki az egyiket!
Látnok: Megnézheted a Húzópakli legfelső lapját anélkül, hogy ki kellene játszanod.
Kard: Játszd ki valamelyik ellenfeled egyik olyan lapját, amilyen nálad nincsen!
Sellő: Játszd ki a sorból az egyik előzőleg kijátszott lapot!
Kraken: Ki kell játszanod még két lapot.
Dead Man's Draw

2016. január 9., szombat

STEAMPUNK RALLY

Végre sikerült szereznem egy puccos, kickstarteres verziót jó áron. Ebben áttetsző kockák és fém fogaskerekek vannak. A játék maga egyébként egy lapgyűjtős kockalehelyezős verseny.


Aki ismeri a preferenciáimat a társasjátékok terén, az joggal kérdezhetné, mit keres egy kockákat használó játék a gyűjteményemben? Ellentétben a többi kockadobálós szerencsejátékkal, ebben a játékban masszívan módosíthatunk a dobott eredményen, illetve az alacsony értékű dobás van, hogy előny.


Minden körben négy kártyából választhatunk egy draftolós fázis során. A lapokért kockákat vagy fogaskerekeket kaphatunk, valamint beépíthetjük azokat a szerkezetünkbe. Vannak még különleges akciót biztosító lapok is, amiket később bármikor kijátszhatunk. 


A verseny során a dobott kockák értékeivel aktiválhatjuk a járművünk részeit, amelyek újabb kockákat, fogaskerekeket adhatnak, illetve mozgatják és javítják a gépünket, vagy segítenek felszabadítani az aktiváló helyeket. Fontos, hogy masinánkat megfelelő állapotban tartsuk, ugyanis a verseny során egyes mezőkön áthaladva a járművek sérülnek, és akár fel is robbanhatnak.


A fogaskerekek igen fontos részei a játéknak, sokféle módon használhatjuk fel őket. A kockákat újradobhatjuk, vagy a kockadobások értékét módosíthatjuk velük, valamint a lapokon az aktiváló helyeket elfoglaló kockáktól legfőképpen ezek segítségével szabadulhatunk meg a gőz kieresztő fázisban.


A pályát az 5 közbülső elemből hármat kiválasztva építhatjük meg, illetve a pálya lapok két oldalán kétféle helyszín közül választhatunk. Lehtőség van még extra akció helyekkel módosítani az adott pályát, így biztosítható a változatosság az újrajátszások során.


A játékot 2-8 fő játszhatja, akik 16 feltalálóból választhatnak maguknak karatert és ezáltal egyedi járművet. A játék során a kockadobálás és a géprészek aktiválása szimultán történik, azaz mindenki egyidőben dolgozik a saját járművének működtetésén, így nagyobb játékosszám esetén sem nyúlik meg a játékidő. A játékosok közötti interakció lényegében a lapok draftolására és némelyik akciólap kijátszására korlátozódik, de egy nem konfrontatív versenyjátékban nem is igazán kell ennél több. Illetve mindenki eldicsekedhet a saját gépével és a kialakított mesteri kombóival.

Steampunk Rally

2016. január 4., hétfő

ALL QUEENS CHESS

Ez egy egyszerű, kétszemélyes játék, aminek annyi köze van a sakkhoz, hogy táblán játsszák és királynő bábuk vannak benne.


Lényegében inkább a tic-tac-toe közeli rokona, ugyanis a cél az, hogy elsőként hozzunk létre egy 4 királynőből álló sort (átlósan is lehet). A bábukkal bármilyen irányban bármennyit léphetünk, de nem ugorhatjuk át egymás figuráit és nem is üthetjük le azokat.


Az előzőekben ismertetett Six MaKING játék tábláját és bábúit simán felhasználhatjuk ehhez a játékhoz is, ugyanis csak a kezdő felállást kell megjegyezni, ami igen egyszerű. Hat-hat bábú, felváltva a két alapvonalon és a két oldalvonal közepén.

Egy menet nem hinném, hogy 5 percnél tovább tartana. Kevés komponens, házilag könnyen elkészíthető játék.

2016. január 3., vasárnap

PATCHWORK SOLO

Nem, nem, ez nem a Star Wars egyik szereplőjének a rokona. Ez a fótos játék egyik egyszemélyes változata, amit a neten talált változatok alapján alakítottam ki.


Aki szereti a passziánszt, vagy éppen csiszolni szeretné a Patchwork tudását, vagy aki egyszerűen csak unatkozik, de szereti ezt a játékot, az tehet egy próbát. A legfontosabb dolog amit a többi szabály alapján szem előtt tartottam, hogy az én szabályom legyen egyszerű, de adjon lehetőséget a taktikázásra is.

A játék kezdete

Az alap felállás ugyanaz, mint a rendes játék esetén, csak itt a másik játékos - nevezzük Szellemnek - adott szabályok szerint lép, valamint nem rendelkezik pénzzel. A játékot a szóló játékos kezdi.

Amikor a Szellem kerül sorra, annyit lép, hogy a Játékos bábújára érkezzen. Ha ez a szám nagyobb mint 3, akkor még egyet lép, és a Játékos következik. Ha 1-3 közötti számú, akkor a Szellem megkapja jelölő utáni első, második vagy harmadik foltot, majd annyit lép, amennyi a folton szerepel (a jelölőt természetesen a folt helyére tesszük, mint a rendes játék esetén). Ha eközben kis folton is áthalad, azt is megkapja. A gombokon áthaladásért nem kap semmit. A Szellem foltjait egy csoportba gyűjtjük, nem kerülnek táblára.

A játék vége

A játék végén megszámoljuk a pontjainkat (mint a rendes játékban, levonva az üres helyek számának dupláját) és örülünk, ha az több mint az előző alkalommal. A szóló játékban a 7x7 bónusz lapot nem használjuk. Egy menet akár 10 perc alatt is lepörgethető, és a funfaktor növelése érdekében én a megszerzett kis foltokat csak a célbaérés után rakom fel a táblámra. Ez utóbbi háziszabályt egyébként a rendes játékban is bevezettük.

Patchwork Solo